Kicsit furcsa, kicsit más, de a miénk…
2008. október 25. szombat
Végre elkészült, sőt, kézhez is kaptam az első magyar Phunnel típusú vízipipa kerámiát, ami a szír pipámhoz készült. A vörös “apróság” még nem lett kipróbálva, a tesztet hamarosan elkészítem.
Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ilyen jól sikerülnek a kért kerámiák. Habár kicsit viccesen mutatnak a szír Phunnelek, azt kaptuk sYska/!/-val, amit kértünk. Amit különösen kiemelnék, az a Vortex itthoni verziója volt, amit sYska/!/ tervezett. A külföldi oldalakon olvasott negatívumok itt nem voltak annyira jelen, az egész tökéletesen olyan lett, ahogyan azt megtervezték. Egyetlen hibája a hatalmas méret, ami akár 50-75 g dohányt is képes elnyelni. De semmi pánik, már készül a kisebb verzió is.
A képekkel kapcsolatban megemlíteném, hogy ezek még nem a végleges verzió képei, arra még legalább két hónapot várni kell. Ezek tesztelésre készültek, a későbbi hibák elkerülése végett, így ezek nem is lesznek kisorsolva, ezeket csak és kizárólag tesztelés céljából értékesítjük a tesztelők körében.
Hogy milyen kerámiák készülnek még, ill. hogy mikor várható a sorsolás, még talány. Azonban az biztos, hogy körülbelül 2-3 hónap múlva készül el az első “rendes” sorozat. Addig meg tessék türelemmel várni, olvasgatni a teszteket velük kapcsolatban ill. a kikerülő fényképekre egy pillantást vetni.
szerk: Megvolt az első teszt, remekül működik a kerámia, az egyetlen gond az általánosságban felmerelülő probléma: a konstrukció. A kerámiában található dohánymennyiségnek csak kis része izzik át, ezért mod nélkül kevésbé élvezetes. Pontosan ezért találták ki a modot, ami orvosolja ezt a problémát. Ezért nemsokára fabrikálok egy modot és akkor 100%-ban élvezhető lesz.
Visszajelzés
(4 szavazat, 4,75/5)

2008 10 25 20:54-kor
Wooohooo!
Hatalmas nagy gratulacio az uraknak! Kicsit furcsan nez ki szegenyke, de leven, hogy ez a leges legelso tesztverzio, elkepesztoen jo lett. A gyermekbetegsegeket ertelemszeruen nem lehet ilyenkor elkerulni es az a h*lye, aki azt varta, hogy egybol tokeletes termeket sikerul elkesziteni. A szokatlan kulso koszonheto a szir verzionak, de ha az ember osszehasonlit egy sima egyiptomi keramiat egy szir keramiaval, akkor felfedezheti a hasonlo eltereseket az eredeti phunnel illetve e kozott a szir phunnel kozott
Ugyhogy tenyleg csak azt tudom mondani, hogy graulalok, minden elismeresem es a tavoli jovore nezve is koszonjuk az erofesziteseiteket, csak igy tovabb
Ami a keramiak meretet illeti, a “normal” phunnelekkel is az a problema, hogy a legkisebb meretu is tobb dohanyt nyel el, mint a sima keramiak, erre pedig nincs szukseg. Leven, hogy alapvetoen sokkal tovabb birja benne a dohany, igy szerintem meretre elegendo akkora, amekkoraba annyi dohany fer, mint a rendes keramiakba. De termeszetesen ez meg a kesobbi alakitgatasok soran ugyis valtozni fog, aztan majd idovel kialakul. Kesobb akar abba is bele lehet vagni, hogy kulonbozo meretu keramiakat gyartotok
De ez meg ugyebar a jovo zeneje
Addigis megegyszer csak annyit tudok mondani, hogy mindent bele, csak igy tovabb
A kozos tesztelest pedig remelem minel hamarabb sikerul megtartanunk
Udv
2008 10 26 10:14-kor
Szerintem nagyon jól néz ki és nagyon jó, bár egy kicsit túl nagy.Izgatottan várom a kisebbeket és a tesztet.MArha jól sikerült!
2008 10 26 10:29-kor
Brutál..
2008 10 26 13:24-kor
Naggyon jó lett!!! Várom a kisebb verziót, és persze a tesztet
2008 10 26 22:40-kor
Majd arra leszek kíváncsi milyen lesz az én Vortex-em.
Ütni fog remélem!
2008 10 30 22:46-kor
Én nem nagyon értem ezt a modot…
2008 11 04 13:16-kor
Már nagyon kíváncsi voltam milyen lesz(és persze pont addígra ment el a netem mire feltöltöttétek, a képek nagyon rendben vannak róla, biztos hogy izgalmas a teszteléssel bíbelődni.Én meg epedve várom az infókat.